SZORONGÁS, KILÁTÁSTALANSÁG, BIZONYTALANSÁG, FÉLELEM, PÁNIK...

A vírus szituáció kezdetben egy ismeretlen helyzetet idézett elő, nem tudtuk pontosan mivel is állunk szemben. A médiának köszönhetően szinte csak a legrosszabb hírekről értesülhettünk... a napról-napra növekvő esetszámok, elhalálozások. Nyilvánvalóan mindenki féltette a saját és családja egészségét, mindenki az érvényben lévő korlátozásoknak megfelelően élte mindennapjait, ezért szinte biztos voltam benne, hogy meg lehet előzni, hogy elkapjuk. A sokszor említett második hullám alkalmával azonban a folyamatos fertőtlenítések és szabálybetartások mellett tüneteket észleltem. Persze első gondolatként egyből megfordult a fejemben: „Mi van, ha ez már az? De nem... nem kell mindig a legrosszabbra gondolni...” Csapongtak a gondolataim. Azonban pár nap alatt észrevettem, hogy teljes mértékben elveszítettem a szaglásom. „Ez már biztosan az”, gondoltam.

Szorongás, kilátástalanság, bizonytalanság, félelem, pánik...
A már említett érzések váltakoztak bennem... Természetesen azonnal jeleztem tüneteimet a háziorvosomnak, aki egyből intézkedett és már másnapra meg is történt a mintavétel, ami napokkal később kiderült, pozitív. Azon szerencsések között tudhatom magam, akik kevés tünettel vészelték át a karantén időszakot. Lelkiekben esélyem sem volt megtörni, a családom és a barátaim olyan mértékben támogattak, csak arra tudtam gondolni, hogy ez most egy állapot, amin túl kell esnem. Fontos lenne, hogy ebben az időszakban a jó hírek is kiemelt szerepet kapjanak, hogy enyhítsék a kevésbé jókat. A média által közzé tett híreket komolyan kell venni, mert igenis jelen van a vírus és mindenkinek szükséges odafigyelnie fokozottan, ugyanakkor mennyivel reménytelibb hangzása lenne az esetszámok mellett, hogy a pozitív eredmények után hány ember produkál már negatív tesztet, hányan hagyták el a kórházat és gyógyultak meg? Az, hogy meggyógyultam úgy gondolom nem azt jelenti, hogy nekem nem kell már odafigyelnem semmire, sőt, nagyon is kell, pont úgy, mint mindenkinek. Szerencsére a környezetemben lévő emberek mindenféle megbélyegzés és előítélet nélkül visszafogadtak a mindennapjaikba, így zökkenőmentesen tudtam felvenni a fonalat ott ahol abbahagytam.